Nőnek lenni

"Szia, igen igen, tényleg eljöttél értem?, jaaaaj már látom a kocsidat, dehogyis, na leteszem, mert itt vagyok."

Kb. este 10 óra van, a helyszín egy pocsék közvilágítással rendelkező utca, ahol szinte egy lélek sem járkál. Néha elmegy az út mellett egy-egy autó vagy megmozdul a bokor, mert a tök részeg hajléktalan keresi a kannást bort. 
A telefon végén nincs beszélgető partner. Senki nem jött el értem. Nem látom senki kocsiját. Csak félek. 

Nőnek lenni sokszor nagyon ijesztő (és most nem arra gondolok, hogy félünk a pókoktól vagy hisztérikus rohamot tudunk kapni, mikor összetörik a zsírúj és méregdrága alapozónk). Őszintén, hányszor hallottuk már anyáinktól, hogy ne mászkálj egyedül a sötétben, esetleg gyerekkorunk kedvencét, idegenekkel ne állj szóba. Közben felnőttünk és ezeket a szabályokat továbbra is be kellene tartanunk.

Azt kell mondjam, egy eléggé elcseszett társadalomban élünk. Nem hiszem, hogy normális, ha sötétedés után csak úgy mer az ember végig menni egy kevésbé forgalmas helyen, ha a kezében ott a kulcscsomója és azzal nyugtatja magát: nem baj, nyugi, ha valaki megtámad , jól leszúrom a postaládakulcsommal. 
Nevetséges, nem? De szükség van rá és nem csak vidéken. 

Mikor Pesten éltem, sajnos kivitelezhetetlen volt, hogy csak nappal utazgassak. Bár sokszokor hiába volt fent a Nap, majd összecsináltam magam a félelemtől.
Egy éjszakai séta a Blaha aluljáróba, mert muszáj eljutnod A-ból B pontba. Egy sötétedés után tömegközlekedés, egy közvilágtás fényében megtett út az ürülékszagú kis budapesti utcákban. Parázol, mert beszólogatnak a részegek vagy az igazán rossz arcú emberek, de te nem tudsz semmit sem csinálni. Ideges vagy, mert nincs körülötted senki, aki megvédene (legalábbis azzal nyugtatod magad, hogyha ott lenne egy idegen, az jól kiállna melletted). 

Állj ki magadért nőként és darabokra szednek. 

Mert szerintük bók, ha elmondanák, mit és hogy csinálna veled, ha pedig esetleg hozzádérne, vedd megtiszteltetésnek. Amikor jogosan  kiakadsz pedig üvöltenek veled mekkora egy cafka vagy. Elkezdesz félni, hogy esetleg utánad jön. Rettegsz, hogy megragadja a csuklód és illuminált állapotában akkorát behúz neked, hogy ott maradsz és azt tesz veled amit akar. 

Nem. Nem. Nem. 

Én végig akarok ESTE sétálni az utcán, akár EGYEDÜL, anélkül, hogy rettegnem kéne attól, hogy valaki most fog elkapni. Úgy, hogy nem kell a paprikasprayt elrejtenem a kistáskámnak annak a fakkjába, ahonnan bármikor kitudom venni, mikor szükségem van rá. Nem akarom szorongatni a postaládakulcsot a kezemben. Nem akarom mindig azt nézni merre menekülhetnék, ha ott az a seggrészeg kinéz magának és obszcén megjegyzésekkel illet. 

Miért kell nőként rettegnünk? 
Mivel érdemeltük ki azt, hogy a félelmünkkel korlátozzanak? 
Mit tegyünk, hogy ne tűnjünk egy jó szórakozási célpontnak?
Egyáltalán,MIÉRT NEKÜNK KELL VÁLTOZTATNI AKÁRMIN IS? 

Nőnek lenni sokszor rossz, de nem tudsz mit tenni. Úgyis a te hibád lesz, ha valami történne veled, mert tudjátok, 

• nem kellett volna foglalkozni vele
• nem kellene egyedül sétálni
• 6 rétegű overállban kellett volna lenned, nehogy bárki észre vegye, hogy nézel ki

Vajon eljön egyszer az az idő, mikor nőként, kamutelefonálás nélkül is eljuthassak valahová? 

SK.

A most olvasható blog bejegyzésem célja NEM az önfényezés. NEM azért publikálom ezt az esetet, mert arra várok, hogy mindenki szemében én legyek a világ legjobb embere. A következő sorokat azért írom, hátha kicsit másképpen fogja a blogom olvasója élni akár csak a mai napot. Nőnek lenni, embernek lenni. 

2 hete nem írtam semmit. Egy betűt sem. Nem azért, mert nem történt velem semmi, hanem mert lusta voltam. Egyik nap akartam is pötyögni egy két gondolatot a lustaságról, de nem tudtam rávenni magam. Ironikus, nem? Aztán tegnap, egy napsütötte hétfői napon történt velem valami, ami egy kicsit helyre rázott. Úgy érzem le kell, hogy gépeljem és remélem sok emberhez eljut majd a bejegyzésem üzenete. Ez most sajnos kicsit sem vicces téma lesz. 

Kedvesen mosolyogtam a buszsöfőrre és megengedte, hogy leszálljak elől. Hurrá, gondoltam magamban, megspóroltam 2 méter sétát. Elindultam a zebra felé, ahol láttam, hogy egy jól szituált, kb. 50 év körüli hölgy, két nehéznek tűnő zacskóval a kezében nem tudja megnyomni a jelző gombot. Én jeleztem, hogy átválthasson gyalogos lámpa zöldre. Megköszönte. Nem értettem, hiszen egyrészt én is arra mentem, másrészt szerintem ezt bárki megtette volna. Mondtam neki, hogy segítek, adja oda az egyik zacskót és amíg átmegyünk az úton tudja pihentetni a kezét. Eképedten nézett rám. Először nem akarta, aztán megannyi hálás szóval a átnyújtotta a 1,5l-es vizekkel megtömött zacskót. Megkérdeztem merre megy tovább, de úgy tűnt kettéágazik az utunk, ahogy átérünk a túloldalra. 
Nehezen vette a levegőt. Mondtam neki, hogy egy kicsit még elkísérem. Döbbenten nézett rám, nem akart nekem kellemetlenséget. Mosolyogtam és együtt tovább sétáltunk.

Pár méter után úgy érezte, szabadkoznia kell a hangos, gyors levegővételekért. 
-Ne haragudjon, infúzóra kell majd mennem a kórházba. 
Elmesélte hosszan, hogy mi a baja. Őszinte leszek, nem tudom felidézni teljesen, arra emlékszem, hogy az egyik csigolyája nagyon el van csúszva és 2 kilónál többet nem emelhetne. Ahogy együtt tettük meg a métereket, egyre többet tudtam meg róla. Van egy fia, mozgássérült. Egyedül neveli. Készül a gyereke 47. szülinapjára. Az 50-nek kinéző hölgyről kiderült, hogy 70 éves. 
Nem élnek túl jól. Mondta, hogy nagyon várja már a szülinapot és ne értsem félre, nem panaszkodni akar, de már elég hosszú ideje nem evett főtt ételt. Egyik nap elment infúzióta, ahol a nővérek adtak neki egy szendvicset, szalámival. Csillogó szemekkel mesélte és még egyszer kiemelte: ne értsem félre, Ő boldog. Hálás, hogy megélheti a fia születésnapját és tudja fizetni a lakbért. Pedig nem kevés kiadása van. Arról nem beszélve, hogy egy tömbház 4. emeletére kell felmennie mindennap, gondoljunk bele, ha a gyerekét is elszeretné vinni magával. 

Lassan már az otthonánál jártunk. Kiderült, miért ilyen meglepő számára a segítségem. A lakóközösségben mindenkinek van autója, de hiába kéri, hogy vigyék el őket A-ból B pontba nem segítenek. Amikor közölte, hogy Ő pénzt is ajánl érte és továbbra is elhajtják egy pillanatra én is csönben maradtam. Folytatta.
-Azt mondták, hívjak taxit. 
Micsoda? Továbbra sem tudtam egy szót se szólni. Ekkor épp egy templom elé értünk, ahol megállt. Mondta, hogy vallásos és elmondott értem egy imát. 

Megérkeztünk. Megkérdezte, hogy mivel tartozik. Megint mosolyogtam és annyit válaszoltam: azzal, hogy továbbra is ennyi életereje és kitartása legyen. Ő hosszan kívánt az egész életmbe mindenhez szerencsét. 
Mikor elbúcsúztunk, úgy éreztem, hogy nekem segítettek most és mikor átadta nekem azt a zacskót egy pillanatra átadhatta nekem a problémáit. Legalábbis szóban. Mikor visszaadtam pedig átértékeltem a dolgokat.
Valóban az a legnagyobb problémám, ha 5 percet késik a busz? Valóban nincs annál rosszabb, mikor elmegy itthon a WiFi vagy merül a telefonom? Tényleg a semmiért stresszelek naponta? 

Az életben annyi rossz dolog van. Annyi rosszabb, mint a mi problémánk. Nyissuk ki a szemünket és értékeljük azt, amink van, ha tudunk, akkor meg segítsünk másokon. Ez most lehet közhely, közhely hátán, de sokszor csak egy kedves szó is erőt adhat, egy számunkra ismeretlen ember, valószínűleg, igen nehéz életéhez. 

SK.

Vannak azok a bizonyos, igen csak ritka napok, amikor az embernek nincs semmi dolga. De tényleg. Semmi. Általában ilyenkor szoktak jönni azok a világmegváltó ötletek, mint például: most neki állok egy jó könyvnek vagy megnézem a kedvenc sorozatom összes részét, esetleg a na MOST elkezdek sportolni és egészséges életmódot élni érzés. Én az utóbbi egetrengető ötlettel ébredtem és éreztem, én leszek az új hipertrendifitneszgörl. Egészen addig, amíg kezembe nem vettem a telefonom és automatikusan ráneztem a Facebookra.

Kürtös kalács muffin bögrésen.

Itt még nem is lett volna gond, hiszen egy egyszerű mozdulattal tovább nézhettem volna, hogy hány ismerősömet jegyezték el vagy épp milyen menő helyen nyaralnak, de megcsodálhattam volna a ZARA vagy a Bershka próbafülkéiben készült remek szelfiket is. De nem. Kettőt koppintottam a telefonom kijelzőjére és megjelent a Rupáner konyha oldala. 

A blogon egy olyan kép fogadott a muffinokról, hogy még most is összefut a nyál a számban. A kedves szmájlikkal pedig azt az érzést keltette a recept, hogy ezt BÁRKI  megtudja csinálni. Akár én is, aki egy antikonyhatündér. 

Nos, akkor lássuk:

• Nem tudok sütni/főzni
• Szép idő van, kimehetnék futni
• Imádom a kürtös kalácsot

Oké. 2:1 arányban megvan a logikus döntés. Irány a boltba megvenni a süti hozzávalóit. 

Hozzávalók 20 darab közepes méretű muffinhoz:

– 3 bögre fehér finomliszt (38 dkg)
– egy és negyed bögre kristálycukor (20 dkg)
– fél bögre étolaj (1,25 dl)
– 2 tojás
– 1 csomag sütőpor (10 g)
– egy és egyharmad bögre tej (három és fél dl)

A tetejére:

– kb. 5 dkg vaj felolvasztva
+ vaníliás cukor, dióval, fahéjjal, vagy kakaóval elkevert cukor ízlés szerint

Miután felvettem a kényelmes, szürke mackónadrágomat neki is álltam, az akkorra már hatalmas lájk mennyiséget gyűjtő sütireceptnek. 
Azt kell mondjam, meglepődtem. Azon kívül, hogy a lehető legrosszabb muffin sütőpapír formát vettem meg, mivel kicsi volt és az első próbálkozáskor az összes tészta kifolyott belőle, nem volt semmi nehézség. Jó, a mikróban felrobantottam a vajat, de ez a legjobbakkal is megesik. 

És a végeredmény: 41 kicsi, csinoska, iszonyat finom muffin, aminek nincs annyira intenzív kürtös kalács íze, de kit érdekel? Én csináltam. 

Akiknek szintén nagyobb kedvük támad nassolni, ahelyett hogy életmódot váltanának, itt az oldal és a könnyen elkészíthető recept:
http://rupanerkonyha.cafeblog.hu/2017/09/23/kurtos-kalacs-muffinok-bogresen/

SK.

A férfiak értetlenül állnak a műköröm fontosságának kérdése előtt. Miért olyan nehéz kiválasztani a színt? Egyáltalán mióta létezik a rózsaszínnek ennyi árnyalata? Mind ezek mellett mégis, hogy tudunk bármit csinálni a karmainkkal? De talán a leggyakrabban felmerülő kérdésük, mi tart ezen ennyi ideig? Mert, ha egy nő műkörmöt csináltat, akkor ez az idő nem tíz perc, de nem is húsz. Egyezzük meg barátságosan két órában, de ebben az esetben, csak egy egyszerűbb csoda születik. Viszont, ahogy a mondás is tartja: egy nő gyakorlatilag tehetetlen, amíg szárad a körömlakkja. 
Fordított esetben mi nem idegeskedhetünk, hogy inkább egy csomó férfit néznek, akik labdát kergetnek, 90 percen keresztül, minthogy ránk figyelnének és a napunk izgalmas történéseiről kérdezgetnének. 

Háromhetente, úgy átlagosan 6000 Ft-ért nem csak új műkörmünk lesz, hanem a lelkünket is megkönnyíthetjük, hiszen a műkörmösök a nők pszichológusai. Tehát, ha egy pasi azon kezd el hepciáskodni, hogy miért töltünk ott több órát, csak üljünk le vele szembe és kezdjük el beszélni. Mondjuk két és fél órát. Női dolgokról. Folyamatosan. Legyen az például a kupon napokon ért sérelmünk vagy a legjobb barátnőnk új pasija, esetleg az a csodaszép magassarkú, ami pont nem volt a méretünkben, de jól ment volna a tegnap vett blézerünkhöz. Elég sanszos, hogy soha többet nem lesz vita tárgya a havi egyszer különtöltött délután.

Egy nőt tökéletesen tükröz a körme. A 10 ujján a személyisége minden apró részlete megcsillan. Sokszor szó szerint, hiszen nincs is jobb a csillogós körömlakknál vagy a kis kövecskéknél. De milyen is lehet egy köröm? Az is egyfajta önkifejezés, ha nincs valakinek semmi az ujján. Sokan az egyszerűbb gél lakkot preferáljak. Szerencsére ennek a megoldásnak is megannyi változata van, mint színben, mint díszítésben. Van a harmadik típus, ami az épített műköröm. Ez lehet porcelán vagy zselé. Lehet hegyes, lekerekített, kocka és igazából a listát soha nem lehet befejezni, hiszen a formának is csak a körmös és a viselője szab határt. Ugye milyen izgalmas?  És akkor még nem beszéltünk a díszítéséről.

Ne felejtsük el, hogy a nők, még saját magukat sem értik meg, de egy jó köröm rögtön tökéletes beszélgetés indítás lehet. Ez egy olyan feminin terület, mikor a legkülönbözőbb stílusok is elismerik a másikat. ”Én nem hordanám, de nagyon szép.” Ezt hallván még a legellenszenvesebb hölgyemény szemét sem akarnánk kikaparni. Többnyire.

 Viszont minden jónak megvan az árnyoldala. Mi a legrosszabb, ami történhet? Letörik. Ez pont ugyanannyira fáj lelkileg, mint fizikailag. A tökéletes megjelenésünkön csorba esett. Ilyenkor biztos, hogy pont valakivel kezet kell fogni és igen, biztos, hogy észreveszi. Totál kellemetlen. És még vérzik is. Csak egy dolgot lehet tenni, imádkozunk. Imádkozunk, hogy felvegye a körmösünk a telefont és az a csodálatos teremtés, akit olyan nagyon szeretünk, azt mondja: ” Pont van egy fél órám, gyere és megcsinálom.” A legszebb mondat, ami elhangozhat.

Tehát, ha azt vesszük, az egész műköröm procedúra bonyolultabb és összetettebb annál, mint ahogy sokan gondolják azt. Remélem, akik ezt elolvassák, kicsit jobban rálátnak ezentúl a műkörmösök helyzetére. Hiszen, legyen egy nő vad lázadó, esetleg visszafogott, kifinomult a körmei a stíluskifejezésének a legmegfelelőbb eszközei, minden egyes ecsetvonás a személyiségének a megvalósítása. A műkörmösök művészek, hiszen önbizalmat és csodálatos műremeket varázsolnak nekünk. Épp úgy, mint egy festő és az ő festményei.

SK.